Elemi erővel szólalnak meg ezek a versek, mintha nélkülük üres lenne a mindenség; egyedül a bennük vagy általuk megfogant valóság a sajátunk. Hosszabb lélegzetű kompozíciók, összetett és rövidebb darabok kötött ritmusképletei váltakozva tárják elénk a panorámát. Az ódai emelkedettséget az argó ellensúlyozza, a zaklatottságot elégikus hangoltság békíti; a személyes tapasztalatok és a szerző korábbi könyvéből ismerős lírai alakmás, Zuglischer Manó élményei több nézőpontból, a teljesség igényével rajzolják, festik világunkat. Egyéni sors és társadalmi gond, lét- és államelmélet szüntelen kavargása költészetté formálódik a nyelv és az ember határhelyzeteiben.
A József Attila-díjas Falusi Márton hetedik verseskötete fordulatokban, képekben gazdag, lenyűgözően sokszínű; egyszerre tragikus és játékos, barokkos és barbár, hagyományőrző és polgárpukkasztó. Radikálisan szakít a szokványossal.
Társkiadó A Nemzeti Kultúráért és Irodalomért Alapítvány.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása