Immár 91 évesen ünneplem a létet: a hétköznapit és az ünnepit.
Tele betegséggel, szürke napi teendőkkel és versírással.
Kifelé, a világ eseményeire is figyelve, hiszen egy közeli
háború is fenyeget, de már túl vagyunk a világjárványon.
A kertben üldögélve a tavaszi éjszaka csillagai alatt s a
sejtelmes holdfényben magasabb rendű eszméket cserélünk
Kedvesemmel a létezés titkairól, életről, halálról, megbabonázva
a felfoghatatlan, hatalmas mindenségről s a parányi
emberi létről.
A csillagok fényes létezéséről, a milliárdnyi égitestekről
csöndes szavakkal emlékezünk, s arról, hogy verset írtam
aznap Világlélek címmel a néma Kozmoszról és a világegyetemet
felfedező űrrakéták indításairól a Holdra, a Marsra,
majd a távolabbi égitestekre, hogy felfedezzük a távoli csillagokat.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása