"Szenvedéllyel írt versek egy költő tollából, aki vállalja az "írástudó" felelősségét. Tudja, a felelőtlen élet pillanatnyi előnyökhöz juttathat, de ezért nagy árat fizetünk: feláldozzuk érte önmagunkat, egymást és életterünket. Az evolúció egyrészt ennek megértésére kényszerít minket, másrészt félelmet is kelt bennünk, hogy késő lehet, mire a kényelemben és az önzésben ellustult értelmünk felfogja, hogy a "vágyak villamosa" csak csilingel, de így soha nem érhet célba. Verseivel figyelmeztet, szid, hol kér, hol maró (ön)iróniával ostoroz, mert a veszélyt az okozói, a részesei nem akarják tudomásul venni; de felelősséget is érez mindannyiunkért, hiszen ő is része a nagy "Egésznek". Mondania kell: Zsákutcába kerülünk, vagy már benne is vagyunk. Láttatni akarja: már vészkijáratokra van szükség, hogy kikerüljünk az önzés, a konzum csapdáiból. Ellenünk fordul, higgyétek el végre, emberek! - ez a sikoly és az a meggyőződés hajtja verseit felénk abban a reményben, hogy az olvasót kritikus gondolkodásra késztetik.
VÉSZKIJÁRAT: azt sugallja, VÉSZ van - de még KIJÁRATTAL.
Veszélyeztetett ember! Indulj el a kijárat felé, amíg nem késő.
Bárdosi Attila balladái arra figyelmeztetnek, késztetnek, hogy vegyük észre azt, amin változtatni kell, mert magunkat is megmentjük vele!"
Baranov
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása