A költő mindig hisz a változásban. A mindent átíró megújulásban. Az élet természetéből fakadó végtelen körforgásban, a transzformációban, és az újra meg újra átélt feltámadás misztériumában. De hisz a változatlanban is, amit a szívében és az elméjében őriz, s amit koroktól, hatalmaktól és trendektől függetlenül elpusztíthatatlannak és öröknek remél. Dalol róla akkor is, ha körülötte már mindenki csak legyint. És álmában is vigyázza, utolsó leheletéig. (Pápay Eszter)
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása