"E kor kritikusa nem lehet más, csak liberális: szerinte nincs az irodalmi alkotástól független esztétika; minden alkotás fölött saját törvénye ítél. Míg az írók nehezen fékezhető türelmetlenséggel figyelték egymás idegen rendszerét, a kritikus angyali tökélyre vitte a türelmét. Nem akar, mert nem is akarhat az írói törekvések közt értékkülönbséget tenni. Neki minden írói törekvés jó, ha erős szellem áll mögötte. Beéri azzal, hogy megértse és megmagyarázza a törekvést; amit mér: az író elemi ereje, -tehetsége-. S oly korban, midőn egymással összebékíthetetlen irodalmi törekvések mögött egyenrangú szellemi tőke áll s az írói törekvések természetes kiválasztódása még nem kezdődött meg: ez a türelmesség az egyedüli tisztességes kritikai álláspont. A kaméleon esztétika nem lakáj alkalmazkodás, hanem a tehetséggel szemben felelős szemlélődő kényszerű szempont-vándorlása. Ennek a kornak nincs esztétikai kilátópontja. Ars poeticája egyetlen tagadó mondatból áll: nincs ars poetica, mindent szabad, ha meg tudod csinálni." A XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb szellemének irodalomtörténeti munkássága páratlan, Babits Mihály és Szerb Antal irodalomtörténetei mellett a helye. Németh László írásai ugyanúgy képesek megszólítani a középiskolás diákokat, mint az irodalomtudomány művelőit; élvezetes olvasmányt, s ezáltal szinte észrevétlenül különleges műveltséget közvetítenek az olvasók felé. Németh László világirodalmi írásinak három kötetben való megjelentetése után a magyar irodalom történetével foglalkozó esszéit adjuk közre. Az első kötetben a kezdetektől Berzsenyiig, a második kötetben Eötvöstől Ady Endréig, a legújabb harmadik kötetben pedig Babits Mihálytól Móriczon és Kosztolányin keresztül egészen 1932-ig követhetjük a magyar irodalom történetét.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása