"A zene bennünk van természettől fogva, olyannyira, hogy még ha akarnánk, se tudnák meglenni zene nélkül." A Tanítás a zenéről (De institutione musica) erre hivatkozva invitálja meg az olvasót az útra, melynek célja az antik görög zeneelmélet elsajátítása - latin nyelven. A tárgyalt tudásanyag a mű keletkezésekor, az ókor és a középkor fordulóján közel kilencszáz éves múltra tekint vissza, és további kilencszáz évig ez volt az első számú forrás a zeneelmélet-írók számára, szerzője pedig a legfőbb autoritás. Boethius (kb. 480-526) az előkelő római, a keresztény teológus és újplatonikus filozófus, akit az osztrogót Theodorik császár főtisztségviselőjévé emel, majd börtönbe vet és kivégeztet, korai művében a hét szabad művészet tudásrendszerében tárgyalja a musicát, a négy matematikai tudomány, a quadrivium, a magasabb tudáshoz vezető négyesút egyikeként. Az értekezés a fő hangsúlyt a számokban testet öltő püthagoreus zeneelméletre helyezi, emellett az Arisztotelész-tanítvány Arisztoxenosz (Kr. e. 4. sz.), valamint a földrajztudós-csillagász Ptolemaiosz (Kr. u. 2. sz.) zeneelméleti nézetei is szóba kerülnek. Az egyik fő attrakció a mérőrúddal ellátott egyhúros zeneelméleti instrumentum, az ún. kanón beosztásának ismertetése, kiegészítve a görög hanglejegyzésben használt jelekkel, a tetrakhordokra épülő hangrendszerből levezetve és a görög modális hangsorokba illesztve. A Tanítás filozofikus igényű bevezetője a forrása a muzsika (musica) sok helyen visszaköszönő hármas felosztásának: humana, mundana, instrumentalis. A mű első teljes magyar fordítását tartja a kezében az olvasó.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása