Illene valamiféle ars poeticát megfogalmaznom? Lehet. De a válogatás nem más, mint az ars poeticám maga. Hetvenéves vagyok, s ez a kor visszatart a csillogó, nagyképű vagy álszerény szavaktól. Legyen ennyi elég: "A régi szóval: vénember vagyok. / Nincs jogom az újrendű világhoz. / A másik mindenség ölén, ahova megyek / Rend lesz, mint egy kristály belsejében." Persze, nem sietek, őrzöm evilági értékeimet, de tisztában vagyok az esélyeimmel.
Minden új könyv megszületése izgalmak, kétségek, bizonytalanságok sorát hozza, épp úgy, mint a valódi gyermekek, unokák világra jötte. Bármekkora rutint is szerez az ember fél évszázados irodalmi jelenléte során, a várakozás szorongása nem csökken. Hiába állnak mellettünk barátok, tisztelők, nagylelkű támogatók, bennünk bízó könyvcsinálók, az igazi próbát az olvasók, a befogadók jelentik. Újra végigolvasva az elkészült munkámat, csak abban lehetek biztos, hogy nem csapom be egyikőjüket sem, amit tettem, tisztességgel tettem, amit netán elmulasztottam, abban sem volt gonosz szándék.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása