Rockszínpadi éveim

A múlt század hatvanas éveiben, serdülőkoromban kezdődött beat korszak, a pop- és rockzene gyermekkoromban még nem létezett. Felnőtté cseperedésemmel egy időben bukkant fel, fejlődött, és fejlődik ma is. Hogy ennek részese és tanúja is lehettem, többet érdemel holmi sztorizásnál. Különösen érdekes volt a műfajjal és a rajongó, zajongó közönséggel foglalkozó újságcikkeket, elemzéseket újra olvasni, ; ezekben kezdetben csak a bizonytalanság volt biztos: kell-e ez nekünk itt, a zavartalanul fejlődő szocializmus országában? Kell-e az egypárt rendszerű hatalomnak? Engedjék, vagy tiltsák? Hónapokon át próbáltam a gondolataimat rendbe szedni, az eseményeket időrendbe rakni, de a barátom mindvégig arra biztatott, :- Ne spekulálj, mondd, ami eszedbe jut. Mesélj kedvedre. Majd egyberázzuk, mint bográcsban a gulyást. Attól ízletes. Kedves olvasóim, a gulyás elkészült. Tálalom. Makrai Palit persze előbb ismertem, mint ő engem. A Jézus Krisztus Júdásaként fényesen bizonyította, hogy nemcsak kiváló zenész, énekes, hanem nagyszerű színészi talentummal is rendelkezik. Hosszú lenne felsorolni közös dolgainkat, őszintén szólva fiaskóra nem is emlékszem. Arra viszont annál inkább, amikor 2006 nyarán, A Napba öltözött leány csíksomlyói bemutatójának végén, a szakadó esőben is tomboló siker közepette, százezer emberrel a hátunk mögött megöleltük egymást, és jól kisírtuk magunkat egymás vállán. A helyszín, a téma, a körülmények s mindaz a sok-sok nehézség, amivel szembe kellett néznünk, elképesztő érzelmeket váltott ki belőlünk. Egyszerű munkára nem is emlékszem. A Jóisten nekünk mindig a nehezebb utat jelölte ki. Gyönyörű margitszigeti rockoperák és musicalek, köztük a felejthetetlen A Megfeszített, államiságunk ezredik évfordulóján, a rendszerváltás Népstadion-beli István, a királya nyolcvanezer ember előtt, a határon túli előadások sora, legutóbb pedig 2016- ban és 2018-ban az Itt élned, halnod kell... Koltay Gábor filmrendező