A kora újkori Európa történetét alapjaiban meghatározó vallási megújulási folyamat, a reformáció a kontinens szellemi arculatát, műveltségi viszonyait döntő módon átalakította. A korábban egységes keresztény kultúrkör felekezetekre tagozódott, s ezek mindegyike igyekezett kialakítani saját teológiai tanítását, vallásos mentalitását és oktatási intézményrendszerét. Ennek a sok vitát kiváltó intellektuális folyamatnak néhány jellemző mozzanatát igyekszik kiemelni a jelen kötet a címében szereplő három fogalommal, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A reformáció sodrában létrejövő konfesszionális intézmények ugyanis sajátos fényekkel ragyogtatták fel a korábban még közös religiózus műveltségnek a jellegzetességeit, eredményeit, kimagasló teljesítményeit. A felekezeti keretek által meghatározott vallásosság a műveltség egyik legfőbb alakító tényezőjévé vált a kora újkor évszázadai során. Az oktatás és a tudomány, a studium és az arra épülő erudíció az egyházi intézmények irányítása alatt fejlődött, s így vált történelemalakító tényezővé. Mivel a Kárpát-medence köztudottan multikonfesszionális területté vált, s a felekezetek szellemi versengésének terepe lett a 16. századtól kezdve, így itt az általuk létrehozott kulturális értékek számbavételének, árnyalt bemutatásának fokozott jelentősége lehet e régió múltjának megismerésében. A felekezeti sokszínűség befolyásolta, formálta a társadalmi élet egészét s ezáltal a politikai események menetét is. A vallásos indíttatású irodalom identitásképző, kultuszteremtő erővé vált. Jelen kötet írásai mindezt szövegek vizsgálatával, könyvek és eszmék útjának nyomon követésével, oktatási intézmények és módszerek múltjának feltárásával, szellemi kapcsolatok feltérképezésével, több tudományág eredményeinek hasznosításával kívánják megvilágítani.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása