Borisz, a Puskinland főszereplője igazi nonkonformista értelmiségi, aki mindennapos küzdelmet folytat a nagybetűs szovjet élettel - és határozottan vesztésre áll. Megannyi honfitársához hasonlóan ő is az alkoholba menekül az össznemzeti kilátástalanság elől; mivel műveit úgysem engedélyezi a cenzúra, írás helyett leginkább az ivással foglalkozik. Idővel azonban felsejlik előtte egy másfajta kiút lehetősége; miután a családja Nyugatra emigrál, még az őt vegzáló KGB-sek is azt tanácsolják neki, hogy addig kövesse a példájukat, amíg megteheti. Menni vagy maradni? - ez tehát a kérdés, és mi lehetne illőbb környezet egy ilyen kínzó dilemmához, mint a Puskin Emlékhely, ahol Borisz jobb híján idegenvezetőnek áll, és ahol az imádott Költő egyszerre eleven klasszikus és holt közhely, felbecsülhetetlen közkincs és olcsó turistalátványosság...
Mentem és arra gondoltam, elborította a világot a téboly. Az őrület válik normává. Ha meg valami normális, az a csoda érzését kelti.
Szergej Dovlatov a XX. század második felének egyik legizgalmasabb orosz elbeszélője, amit ez a méltán kultikus kisregény is ékesen bizonyít. A Puskinland erős önéletrajzi alapokon nyugvó, fájdalmasan humoros történet egy abszurd és ellentmondásos társadalomról, ahol látszólag mindent átjár az irodalom szakrális szeretete, ám ahol íróként szabadon létezni mégis lehetetlen.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása