Az iparosodás előtti Európában és Magyarországon a családi élet nem a szülők és gyermekeik stabil együttélését jelentette, hanem a család folyamatos átalakulását. A magas halandóság következtében az özvegy- és árvalét sokak számára mindennapos tapasztalat volt, akárcsak az egyszülős vagy a mozaikcsaládban nevelkedés. De vajon kit tekintettek árvának a hatóságok és milyen tapasztalatokkal járt az árvaság a gyermekek számára? A mostohaszülő vajon támogatást vagy veszélyforrást jelentett a félárvákból lett mostohagyermekekre? Vagy mivel magyarázható az özvegyasszonyok feltűnő kelendősége a házassági piacon? Jelen kötet szakít az özvegység mint női tapasztalat hagyományos ábrázolásával, és megpróbál közelebb férkőzni az özvegy férfi forrásokban rejtőzködő alakjához is. Az interdiszciplináris családtörténet változatos eszköztárának és léptékének alkalmazása pedig lehetővé teszi, hogy a kötet szerzői megállapításokat tegyenek az özvegyek újraházasodási mintázatainak Kárpát-medencei sajátosságairól, de emellett azt is megfigyeljék például, hogy férfiak és nők hogyan manipulálták egyéni érdekeiknek megfelelően az özvegység és árvaság fogalmához tapadó negatív és pozitív sztereotípiákat.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása