A Mózes egy, huszonkettő Ábrahám és Izsák ószövetségi történetének modern feldolgozása. Az Ábrahámok a Horthy-kort, a második világháborút, a Rákosi-érát megélt és megszenvedett „rettenetes” szülők, nagyszülők. Az Izsákok lázadó fiatalok, akik nem kíváncsiak felmenőik múltjára, akart-akaratlan áldozatvállalásukra, szenvedéseikre, beteljesületlen szerelmeikre-vágyaikra, elrontott életükre. Nem hajlandók áldozatot hozni istenekért-eszmékért, a maguk útját akarják járni. Egy „szigetre” vágynak, távol a vénektől, ahol együtt és maguk lehetnek.
Gál Hugi és Ádám, Bartos Márta és Gyuri – a két testvérpár – csontkockán dobják ki, melyik lánynak kell teherbe esnie a „nemzet mártírjának” fiától, a naivnak és jámbornak tűnő Miklóstól. Mert ő bizonyára kap majd egy lakást az anyjától nászajándékul. A játék azonban komolyra fordul: Hugi beleszeret Miklósba, és elhatározza: új életet kezd vele. Vajon Miklós is így akarja?
Mikor újraolvastam a Mózest, ugyanazt a késztetést éreztem, mint pár éve Az ajtó felelevenítésekor. Akkor elzarándokoltam Szabó Magda házához, hogy megbámulhassam azt a bizonyos ajtót, és ácsingózhassak a kerítés előtt. A Mózes megjelenése után fiatalok tucatjai bukkantak fel a szerzőnél, csak hogy néhány szót válthassanak vele. Megrendülten töprengek rajta, miféle szív és lélek lakozott ebben a törékeny testben, micsoda írói tehetség, hogy életbölcsességét olyan erővel tudta szavakba önteni, amivel embereket repít ki komfortzónájukból − pusztán, hogy pár pillanatig megmerítkezhessenek valamiben, amiről maguk sem tudják, mi, de a könyv hatására elementáris vágyként jelentkezik bennük. –
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása