Demeter Mónika mesélőnek született. Képes életet lehelni egy őszi falevélbe, a csendesen szemerkélő esőbe, ahogy lelket is tud adni erdő-mező állatainak, vagy éppen csodálatos tündérmeséit tölti meg érzelmekkel.
A Meskete.hu portálon több száz írását ezrek olvassák naponta, használják terápiás célokra, és még mindig van a tarsolyában egy-egy újabb történet, amit az olvasók elé tár. Az általa megálmodott mesevilággal teszi boldoggá azokat, akik szeretnének kilépni a borongós, szürke hétköznapokból.
Első, saját könyvében tizennyolc mesében csodás tájakon, ligeteken, hófödte hegycsúcsokon, évszakokon vezet minket keresztül, miközben együtt izgulhatunk Sün mamáért, aki nem vitt magával esernyőt, közösen keressük az eltűnt kisnyuszit, hallgathatjuk a Mesemadár énekét, és ellátogathatunk a Mikulás műhelyébe is.
A tanulságok szinte észrevétlenül bújnak meg a sorok között, kellemes, hangulatos, a szerző élettapasztalatával hímzett köntösbe burkolva mindazt, amit tanítani szeretne.
A könyvet Werling Ildikó gyönyörű illusztrációi díszítik, tökéletesen megragadva a történetek tartalmát, így válik ez a mesekönyv kincsesládikává kicsik és nagyok számára.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása