Cseke J. Szabolcs lírája azért rokonszenves számomra, mert a hagyomány és a megújítás szintézisét próbálja megvalósítani, immáron figyelmet érdemlő módon. Izgatják korunk feszültségei, a lét alapkérdései. Legtöbbször persze nem direkt módon, hanem igencsak rejtetten és áttételesen szól örömökről, fájdalmakról. A megtagadt nemlét jelezte összetettséggel. A tagadás és az állítás egymás mellé állításával. Hiszen ilyen a világ is: árnyékokkal és fényekkel teljes. De mondhatom azt is, hogy áldásokkal és átkokkal. Érzékelteti, hogy nem gondolkodhatunk sematikusan, hiszen a valóság nem fekete-fehér. (Bakonyi István)
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása