Niccol Machiavelli (1469-1527) firenzei polgár és titkár nemcsak az olasz, hanem az egész európai reneszánsz legkimagaslóbb egyéniségeinek egyike, aki szembetűnően eredetit alkotott a politikai filozófia, a történetírás, a hadászat és a szépirodalom területén. Új utakat nyitó, merészen megfogalmazott nézeteiért rengeteg bírálat érte műveinek első megjelenésétől fogva egészen napjainkig. A nevéből képzett machiavellizmus kifejezés a lényegét eltorzítva utal a politika és erkölcs viszonyáról tett legfontosabb és legközismertebb megállapítására, és ezt a félrevezető megítélést mind a mai napig nem sikerült teljesen eloszlatni.
Kaposi Márton tematikus monográfiája a szinte mindig vitatott és sokféleképpen értékelt életmű magyarországi fogadtatásának teljes történetét mutatja be a 16. század közepén fellelhető első nyomoktól kezdve napjainkig. Áttekinti, és eszmei rendszerbe illeszti a tudomásulvételét és hatását jelző reflexiók teljes vertikumát, az egyszerű utalásoktól kezdve a nagyon különféle méltatásokon és bírálatokon át az alapos ideológiai reagálásokig és tudományos méltatásokig. Kitér Machiavelli szépirodalmi műveinek recepciójára és vígjátékainak bemutatóira is. A komplex elemzés a nálunk is nehezen elfogadott gondolkodónak és írónak a magyar kultúrába egyenetlenül, de mind nagyobb mértékben beépülő hatását végigkísérve megmutatja, hogy Machiavelli a fenntartások, idegenkedések és félreértések ellenére is jelentős inspirációt nyújthatott azoknak elsősorban az abszolút monarchia, a nemzetállam, a jogállam és a reneszánsz drámafejlődés kutatóinak , akik az emberi haladás vizsgálata során fogékonyak voltak az éles kritika, a nehezen feloldható ellentmondásosság, a nem egyértelmű pozitívumok kellő értékelésére, amikor az erőteljes individuum, a modern állam és a valóban egyetemessé szélesedő történelem megértésén fáradoztak.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása