Laczák Géza (1951) Ferenczy Noémi-díjas ötvös és fémműves iparművész olyan kiváló mesterektől tanult és nyert művészi inspirációt, mint a síkgeometrikus ábrázolás kiemelkedő magyarországi alakja, Lantos Ferenc festő, valamint a plasztikus formaképzésre generációkat oktató híres művésztanár, Rétfalvi Sándor szobrász. 1970-1975 között járt az Iparművészeti Főiskolára, ahol mestere, Engelsz József a második világháború utáni ötvös nemzedék egyik legnagyobb hatású tanára volt. Laczák Géza egyéni kifejezésmódja és stílusa már a főiskolai diploma megszerzése után megmutatkozott, eltávolodott az Engelsz-stílustól, hogy nonfiguratív és neokonstruktivista formavilágban alkossa meg autonóm kisplasztikáit és használati tárgyait, valamint az építészeti beruházásokhoz kapcsolódó fémműves munkáit. Érett művészi látásmódja a nyolcvanas évek végére alakult ki, amikor az anyagkísérletezések következtében rátalált egyéni stílusára, amelynek két meghatározó jellemzője van. Egyfelől a fémmegmunkálásban az úgynevezett rogyasztásos eljárással alakít ki gyűrt fémfelületeket, és a lánggal történő fémszínezéssel teszi egyedivé a tárgyak megjelenését. Másfelől absztrakt kompozícióit allegorikus gesztusokkal ruházza fel, ezáltal fémműves tárgyai önálló szobrokként rendelkeznek művészi tulajdonságokkal. A rendszerváltást követően belsőépítészekkel együttműködve fordult a modern dizájnszemléletű tárgyalkotás felé. A kétezres évek óta alkotópályája legtermékenyebb időszakát éli. Anyaghasználatára szinte kizárólagosan jellemző a rozsdamentes acél és a sárgaréz annak érdekében, hogy ellenpontozó fénykezelést és kontrasztos felületi textúrákat érjen el. Az ötvösművészetet megújító munkássága elismeréseként a Magyar Művészeti Akadémia 2014-ben levelező, 2022-ben rendes tagjává választotta.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása