A kert és az otthon a terepe a szegedi költő szemlélődésének. Egy ellesett kertvárosi természeti kép vagy önmagát láttató mindennapi életmozzanat, a megszokások közt rejtőző "bagatellek" részletező, figyelmes megörökítése - ám minden vers hoz egy pillanatot, amikor a kép túlfut önmagán, és a csendélet vagy zsáner mögül a már psziché tájrajza sejlik fel. Leheletfinom reflexiók, csipetnyi önirónia, majd elhallgatás - és a csendből a csendbe jutunk. A lap alján tátong a ki nem mondott felismerések és fel nem tett kérdések spáciuma, ám a vers egésze metaforikus erőteret sugároz. Mégsem "hiányköltészet" ez: az életközép rezignációja, a szemlélődés türelme és a rögzítés fegyelme, tudása belakható és szeretni való poézist érlel.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása