Hültl Dezső (1870-1945) építész, műegyetemi tanár alkotásai ma is meghatározzák Budapest városképét, gondoljunk csak az Erzsébet híd pesti hídfőjének két oldalán található neobarokk épületekre: a Budapesti Piarista Gimnázium és Rendház együttesre vagy a Belgrád rakpart 27. szám alatti többemeletes lakóházra. Neve napjainkban mégsem közismert, pedig az 1902-1945 között fennálló Hültl-iroda a korszak legsikeresebb építészirodái közé tartozott. Nemcsak mint tervezőt tartották számon a szakmában, hanem mint oktatót is: több, mint négy évtizeden át vállalt kiemelkedő szerepet az építészhallgatók képzésében. Tanári pályája csúcsát 1930-as rektori kinevezése jelentette, mely időpont egybeesett a modern építészeti felfogás előretörésével Magyarországon.
A változásokra az akkor közel hatvanéves professzor tanszékvezetőként és tervező építészként egyaránt reagált: az 1920-as évek végén a Hültl- iroda és az Újkori Építési Tanszék is nyitni kezdett a modern építészet felé. Az életmű ebből kifolyólag szemléletes példája a stílusok közötti átmenetnek. A könyvből megtudhatjuk, hogyan jutott el Hültl a szecessziós motívumokat is alkalmazó neobarokk építészettől a leegyszerűsített, lecsendesített historizáláson át a "konzervatív haladásig", illetve- amennyire ennyi idő távlatából lehetséges- a szakmai tevékenységen túl kirajzolódik előttünk az építészprofesszor személyisége is.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása