Rák, ez a jó kezdőszó vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra. Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az ontológiai derűvel, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása