Polgár Kristóf volt talán a legutolsó tanítványa Kolozsvárott a régi Helyőrség-generáció nagymesterének, a nemrég elhunyt Bréda Ferencnek, s tán azt is kijelenthetem, hogy a Mester halálával egy időben szólalt meg igazi, immár nem a kezdőkre jellemző költői hangján. Érdekes abban a tekintetben is, hogy amikor nem költő, akkor színész: így művészi látásmódja pluszhozadékkal bír, a színházi létmód kétségtelenül hozzátesz a verseihez. Nem tévedek tehát, ha azt mondom, hogy az újonnan indultak táborában is a legérzékenyebbek közé tartozik, s abban sem, hogy övé a legizgalmasabb költői indulások egyike. Versvilága visszaröpít a reneszánszba, Shakespeare és Villon hétköznapjaiba, egybeírja a szellem felszabadulásának korát napjaink sarával, erős nosztalgiával emlékezik a régi korok értékrendjéről, míg e rend belső összefüggéseit kutatja. Nem szépít, nem hazudik, egyszerűen csak lát és láttat. Ahogy azt egy igazi költőnek kell.
Farkas Wellmann Endre
Polgár Kristóf 1997-ben született Szolnokon. Drámatagozatos diákként számos szerepet kapott a szolnoki Szigligeti Színházban, majd felvételt nyert a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karára, melynek jelenleg végzős hallgatója. Ez az első verseskönyve.
Bolond dalokkal bűvöltél,
belém nevelted a vadat.
Fehér köntösben ápoló,
feketében apáca vagy.
Kalapban az ördög,
szárnyakkal sárkány lehetsz,
pikkelyek nélkül angyal.
Mindent tőled tanultam,
tekintélyes nagyúr. Ma
téged nézlek. Mutass újat!
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása