Gyúljanak meg közöttünk is új oltártüzei az ismereteknek

Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai Gróf Mikó Imre a XIX. századi Erdély legismertebb és legelismertebb magyar vezető személyisége volt. Egyik ősi székely nemzetség sarjaként, 1805. szeptember 4-én született a háromszéki Zabolán. Gyermekkorát Marosújvárt töltötte, iskoláit pedig Nagyenyeden a Bethlen Kollégiumban végezte, s Marosvásárhelyt szerzett Jogi diplomát. Aztán végigjárta a XIX. század első felének tisztviselőinek pályáját az erdélyi Guberniumban: 1847-ben már az Erdélyi Főkincstár elnöke, 1848-ban egy ideig főkormányzó, 1848.decemberétől 1849 októberéig a bécsi kormány foglya Olmutzben. Innen tért haza a forradalom és a polgárháború idején sokat szenvedett Erdélybe, Kolozsvárra. Itt kezdte el sikeres működését 1853-tól, és folyatta az 1876. szeptember 19-én bekövetkezett haláláig. Fő céljának az Abszolutizmus által sújtott, szétesett magyar társadalom megszervezését tartotta, de mindenekelőtt a betiltott intézmények újraindítását, aztán újak alapítását kezdeményezte. Ennek érdekében nagy anyagi áldozatot is hajlandó volt vállalni, ezért nem minden alap nélkül nevezték el már a kortársak "Erdély Széchenyijé"-nek. Nagy karizmája, kisugárzásának, tiszta szándékú szellemiségének, géniuszának és sokoldalú műveltségének köszönhetően 1853 és 1876 között öt erdélyi magyar kulturális és tudományos intézménynek volt elnöke mint: az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Gazdasági Egyesület, kolozsvári Nemzeti Színház, Erdélyi Református Egyházkerület és a Nagyenyedi Bethlen Kollégium. Emellett rövid ideig ismét Erdély főkormányzója (1861), majd Magyarország közlekedésügyi Minisztere (1867-1868), s a Magyar Történelmi Társulat elnöke (1867-1876), Kolozsvár országgyűlési képviselője (1866-1872). Az említett intézmények vezetőjeként Mikó Imre hatalmas levelezést folytatott, s nagyszámú beszédet mondott, amelyek autentikus történeti forrásai működésének s Erdély történetének. Kötetünk a levelezést most elhagyva, 84 beszédét és felhívását gyűjti egybe és teszi közzé, intézményenkénti tömbösítésben. Ezek nagyobbrésze a művelődéstörténet, kisebb része a politikai történet kategóriájába sorolható; előbbi elsősorban a magyar történelmi örökséghez tartozik, utóbbi összerdélyi vonatkozású. A beszédek és felhívások Erdély történetének olyan korszakában hangzottak el amikor egyszerre kellett szembenézni 1848-1849, különösen a polgárháború súlyos örökségével, s kellett modus vivendit találni a korábban egymás ellen fegyveresen harcoló erdélyi népek, nemzetek között. Mikó gróf úgy szolgálta a magyarság érdekeit hogy tekintettel volt az együttlakó közösségek, románok és szászok érdekeire is.