A 20. század elején, az elsősorban német orientációjú magyar zeneéletben üdítően hatott a francia muzsika újdonságainak megismerése. Olykor azonban a francia művészet iránt érzett rokonszenv nemcsak zenei, de erőteljes politikai felhangokkal is bírt. Miként válhattak zenei jelenségek egy-egy közéleti vita vagy akár a propaganda eszközévé, és mi volt ennek az ára? Többek között e kérdés merülhet fel a Bartókkal való feszült viszonyáról elhíresült Haraszti Emil (1885-1958) pályaképének áttekintésekor. Haraszti működési területei - tanári, intézményvezetői, zenekritikusi és zenetörténészi tevékenysége - adalékokkal szolgálnak az ezekben az években még kevéssé fejlett magyar zenetörténet-írás módszertani preferenciáiról, a kutatás személyi feltételeiről és a forrásfeltárás helyzetének alakulásáról is.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása