Elménk hatalma a testünk felett
Kód: 22-305589
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
"Czöndör Katalin, PhD, neurobiológus az idegtudományok iránti érdeklődésén túl és az idegrendszer működésének kutatása mellett mindig is érdeklődéssel és kíváncsisággal fordult a lelki működések irányába, törekedve annak megértésére, hogy hogyan hatnak egymásra az idegi, testi és lelki folyamatok. A tudományos pályán eltöltött évek főleg a fizikai szintű működések megértésére irányultak, ugyanakkor nyitottsággal és kíváncsisággal fordult olyan módszerek és folyamatok felé is, amelyekre egyelőre még nem feltétlenül tud a tudomány válaszokat adni. Ez a könyv főleg olyan terápiás módszereket foglalt magába - néhány példa bemutatásán keresztül -, amelyek bár többnyire ismertek, köztudottak, mégis, gyakran egyfajta misztikum, hitetlenség vagy félreértés övezi őket. Ezek a kételyek sokszor a módszerhez kötött filozófiai háttérből (mint például a keleti vallás) vagy a módszer megfoghatatlanságából, működési magyarázatának hiányából erednek. Éppen ezért e mű tudományos eredményekbe való betekintéssel és bizonyos háttér-magyarázatok ismertetésével kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az ilyen terápiák irányába is nyitottabban tudjunk fordulni."Kiegészítő paraméterek
Kategória: | Egyéb |
---|---|
Szerző: | Czöndör Katalinphd |
Kiadó: | BioMedical Centrum Kft., 2018 |
ISBN: | 9786150016504 |
Kötés: | ragasztott |
Oldalszám: | 112 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása