Életem Krisztusban
Kód: 22-273070
Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Kronstadti Szent János (1829-1908), e kivételesen nagy hatású orosz szent Életem Krisztusban című lelki naplójának ez a válogatása hosszabb-rövidebb bekezdéseket tartalmaz: a Lélek kegyelmétől áthatott gondolatokat és érzéseket, amelyeket a szerző az önvizsgálat és a próbatételek, illetve az imádságos elmélyülés idején örökített meg. János atya Észak-Oroszország szülötte, akit a Szentpétervári Teológiai Akadémia elvégzését követően 1855-ben pappá szenteltek, majd Kronstadt szigetén, a Szent András-székesegyházban teljesített papi szolgálatot egészen haláláig. Ez a könyv az ő életrajzával kezdődik, amely a lelki napló tényleges bevezetője és az ott leírt gondolatok, igazságok hiteles bizonysága. Isten szent embereként, magának semmit meg nem tartva, saját életét is szétosztva, képes volt a legmegterhelőbb életkörülmények között arra, hogy tömeggel és zajjal dacolva, idejét és figyelmét egészen Istennek szentelje. János atya csodatevő volt, aki imáival számtalan nagyszerű dolgot vitt véghez, de a legnagyobb csodának mégis a személyét és egész életét nevezhetjük. Csodatevőként is lelki józanságra inti olvasóit: Az Úr tökéletesen tiszteletben tartja az általa alkotott természetet és annak törvényeit (); ezért akaratát is rendszerint a természet, illetve annak törvényei révén viszi véghez, például amikor megbünteti vagy megáldja az embereket. Ezért csak végszükség esetén várj tőle csodákat!Kiegészítő paraméterek
Kategória: | Kereszténység |
---|---|
Szerző: | Kronstadti Szent János |
Kiadó: | Jel Kiadó, 2014 |
ISBN: | 9786155147487 |
Kötés: | cérnafűzött, keménytáblás |
Oldalszám: | 152 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása