Iancu Laura a harmincas költőnemzedék különleges színfoltja. Szóban forgó kötete nem is más, mint egyetlen nagy önátadás és önmegmérettetés a Teremtő színe előtt, szinte észrevétlenül kibontakoztatva egy afféle liturgikus költészetet: verseire a vallásos, istenkereső megszólalás jellemző. Az a benyomásunk, hogy a szövegösszetartó erő a szó- és szintaktikai alapanyag, valamint a szubtilis, spirituális háttér közt, a versekbe önmagát befalazva, Kőmíves Kelemenné alteregójaként maga Iancu Laura. Rímtelen, váltakozó hosszúságú sorokból álló, zaklatott hangú, de nyelvileg fegyelmezett és koncentrált versbeszéd az övé, csángó nyelvjárási fordulatokkal fűszerezve, de visszafogottan, mértéket tartva ezek használatában. Borús hangulatú, "fázós" mondatokkal húz be különös világába minket Iancu Laura; a kötet verseinek és poétikus prózai írásainak mégis reménykedő, meghitt végkicsengésük van: "Fekete kendőm sarka rózsa, / aprócska, anyám varrta."
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása