de mi lesz a következő folytatással?
Kód: 22-347592
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
"A huszadik század első felének, egyben a magyar sajtótörténetnek is egyik legjelentősebb folyóirata a Nyugat volt, amit szerkesztői, szerzői, megjelent közleményei és változatos recepciója egyaránt alátámasztanak. A lap értéktudata, értékválasztása, valamint távolságtartása elkülöníthető korszakainak is egységet biztosított, különbözése viszont fennállása alatt és utóéletében egyaránt ideológiai idegenkedéseket váltott ki. Három plusz egy nemzedéke pedig nem csak a század második felének irodalmát befolyásolta, hatása láthatóan hosszan tartónak bizonyul. A Nyugat kiadói intézményesülése amellett, hogy elősegítette a folyóirat fennmaradását, egyedi színekkel járult hozzá a huszadik századi magyar könyvkiadáshoz: Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz, Illyés több művét, Ignotus, Fenyő Miksa, Kaffka Margit, Török Sophie s mások könyveit adta ki. Kezdettől figyelmet fordított a világirodalomra is, többek között Marcel Proust, Roger Martin du Gard, Ivan Cankar műveit jelentette meg; úttörő jelentőségű volt külföldi antológiasorozata is. Az első Nyugat impresszumú könyv 1909 nyarán készült el, az utolsó 1948. december végén. A 2000-ben megjelent kiadótörténeti monográfia után e kötet a jegyzetekkel kísért forrásokat adja közre: a működéssel kapcsolatos kézirattári és levéltári iratokat, dokumentumokat, a Nyugat és Nyugat Nyomda kiadójelzésű könyvek leírását, valamint néhány kiadástörténeti tanulmányt."Kiegészítő paraméterek
Kategória: | A Nyugat és köre |
---|---|
Szerző: | |
Kiadó: | Ráció Kiadó, 2024 |
ISBN: | 9786155675799 |
Kötés: | puhatáblás, ragasztókötött |
Oldalszám: | 658 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása