Bár csaknem a fél életét fogságban töltötte, majd sokáig csupán elmekórtani könyvekben emlegették a nevét, Marquis de Sade (1740-1814) mégsem maradt ismeretlen. Egyesek a perverzitás apologétájának tartják, mások a felvilágosodás legkíméletlenebb kritikusának. Nem véletlen, hogy mindenki igyekezett megfeledkezni még a létezéséről is: egészen a XX. századig kellett várni, hogy a szürrealisták felfedezzék az „isteni” márkit. Ám nemcsak regényei foglalkoztatták az utókort, hanem a személyisége, a feleségével folytatott megrendítő viszonya is - márpedig ezek leghívebb tükre a levelezés. Sade indulatai minduntalan szétfeszítik a stiláris konvenciókat: átkozódik és siránkozik, fenyegetőzik és színlel, levelei a drámai önigazolás és a kétségbeesett provokáció dokumentumai. Ám a levelek, az Eszmefuttatás a regényekről című esszé, valamint a végrendelete mellett kötetünkben megtalálhatók a charentoni elmegyógyintézetben írott naplók fennmaradt részletei is, melyek a színház iránt érzett olthatatlan szenvedélyéről, illetve a Constance Quesnet-vel való gyöngéd kapcsolatáról tanúskodnak. Kötetünk anyagát Kovács Ilona, a Sade-életmű egyik legkiválóbb hazai szakértője állította össze.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása