A norvég szerző nagyszabású trilógiájának záró kötete, akárcsak az előző két könyv, három elbeszélő egymást követő, de egymásra reflektáló történeteiből és leveleiből épül fel, melyek célja a megszólaló emberek mindegyikének életében fontos szerepet játszó, titokzatos figura, David alakjának bekerítése.
Az első rész elbeszélője Marius, az a fiú, akit csecsemőként a szülészeten véletlenül elcseréltek Daviddal. A második részben Susannét, a megcsalt és elhagyott barátnőt halljuk. Végül az utolsó részben, azaz a trilógia kilencedik történetében végre maga David is megszólal.
David történetével az utolsó darab is a helyére kerül abban a nagy kirakósban, amelyet Tiller három regényen keresztül, mesteri alapossággal épít fel. Noha a történetek mindvégig David körül forognak, messze túlmutatnak a főszereplő életén: a trilógia kíméletlen pontossággal megrajzolt pszichológiai portrék sorát állítja elénk, miközben feltérképezi az alapvető emberi viszonyokat, s nem utolsósorban eleven korrajzot nyújt a nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek Norvégiájáról.
Carl Frode Tiller (1970) a kortárs norvég próza és dráma meghatározó alakja, nemzedékének egyik legkiválóbb szerzője. Sodró lendületű prózájával eleven, összetett karaktereket teremt, akiknek a tetteit és másokhoz fűződő viszonyát nagymértékben meghatározza az, hogy képtelenek kitörni a saját közegükből, vagy nem képesek szabadulni saját önpusztításra hajlamos viselkedésmintáiktól. Tiller legnagyobb írói erénye az, hogy miközben a végletekig vitt kíméletlenséggel vet számot az emberi létezés árnyoldalaival, mégis képes úgy ábrázolni szereplőit, hogy az olvasó szimpátiát érezzen irántuk - és saját magát pillantsa meg bennünk.
A szerző a Bekerítés-trilógia első kötetéért 2011-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása