"Lucia Berlin szemügyre vette a démonait, az alkoholt, a kábítószereket, a bántalmazó és sérült anyát, a betegségeket, a magányt, aztán odalépett a szakadék szélére, és lenézett a mélységbe.
De az utolsó pillanatban mégis úrrá lett a zuhanáson: megírta az elbeszéléseit.
Történeteit, amelyek egyszerre ironikusak és tragikusak, drámaiak és szatirikusak, a huszadik századi Amerika mindennapjaiban rejtőző csodák és személyes tragédiák teszik felejthetetlenné.
A Bejárónők kézikönyve az amerikai novellista, Lucia Berlin válogatott történeteit gyűjti egybe. Az írónő halála után tizenegy évvel jelent meg a kötet, amely több millió olvasót és hatalmas népszerűséget hozott szerzőnek, és több mint húsz nyelvre fordították le.
„A takarítónők lopnak, nem kérdés. De nem olyasmit, ami miatt olyan nagyon aggódnak az emberek, akiknek dolgozunk. Az a sok felesleges holmi, az váltja ki végül belőlünk. Nem kérünk a kis hamutartókban lévő aprópénzből.
Egyszer egy bridzspartin egy hölgyemény azzal állt elő, hogy a takarítónők becsületességét úgy lehet tesztelni, ha az ember kis rózsamintás hamutartókat hagy szerteszét, teli apróval. A magam részéről még hozzá is teszek pár egycentest, időnként még egy tízcentest is.
Amint nekifogok a munkának, legelőször is megjegyzem, hol vannak az órák, a gyűrűk, az aranyszövésű színházi retikülök. Később, amikor lihegve, vérvörös arccal berontanak, csak hűvösen megjegyzem:
– A párnája alatt; a zöld pipereasztalkán. – Igazából szoktam lopni, de leginkább csak altatót, a rossz napokra is gondolni kell.” Ez a könyv egyike az évtized 50 legemlékezetesebb világirodalmi megjelenéseinek – Könyves Magazin"
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása