Arckép sodrásban
Kód: 22-339923
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Az élet nagyszerű dolog. Megérteni, ami körülvesz, kíváncsian fordulni az ismeretlen felé minden lehető irányban, megismerni, mit ember alkotott tárgyban, szellemben, és tenni, ami jó - nagyobb méltóság, mint belépni magasan szervezett lényként az életfolyamba, vegetálni, majd kilépni onnan. Törekedtem, hogy élménnyé váljon bennem minden, ami történt, még a sorscsapás is egy idő múlva. Hogy szeretettel emlékezzem a múlt kellemes dolgaira, és a közönséges esetekben is felismerjem a különöst. Az élmény vágya fordította figyelmemet annyiféle dolog felé, és hajszolt, hogy foglalkozzam vele. Építkezhettem abból, amit kaptam a múltból. Sokat jelentett művészetben, ismeretben, kultúrában. Isaac Newton mondta, hogy messzire látott, mert óriások vállán állt. Fontosnak tartom magam is, hogy továbbadjam azt a keveset, amit tapasztaltam, ahogyan próbáltam megragadni az élet teljességét, élményként megélni mindazt, ami megesett velem. Ahogy megkíséreltem, hogy eredményes legyek, hogy megküzdjek érdekeimért, miközben ember maradok. És hogy emléket állítsak szüleimnek, családomnak és azoknak is, akik értéket teremtettek vagy hatással voltak rám.Kiegészítő paraméterek
Kategória: | Levelezés, napló |
---|---|
Szerző: | Albert Béla |
Kiadó: | Hungarovox Kiadó, 2023 |
ISBN: | 9789635341511 |
Kötés: | cérnafűzött, keménytáblás |
Oldalszám: | 627 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása