A siksze

Gantner Ádám könyvében A Sikszében, a regény főszereplője, aki egyben a könyv narrátora is, az internetes társkereséstől való ön- és közveszélyes függőségétől megszabadulni indul Izraelbe. A Szentföldön azonban nyugalom helyett élete legnagyobb kísértése és szerelmei várják a bábeli nyelvek zűrzavarában, egy ellenállhatatlanul szép dél-afrikai zsidó lány személyében, megtetézve egy szintén elragadó, ám katolikus és bizony alkalmanként antiszemita elveket valló felvidéki, magyar hölgy iránti vonzalmában. Mindeközben bepillantást nyerhetünk a nagy számú külföldi önkéntesek és a kibucban élők nyári táborok hangulatát megidéző munkával, szerelemmel teli hétköznapjaiba is. Hősünk gyötrő magánéleti dilemmája és valós identitásának keresése végigkíséri útját a kibuctól beköszönve Jeruzsálembe, ahol vallásos zsidó ortodoxokkal próbál zöldágra vergődni nyakában himbálózó kereszttel, amit átmenetileg felcserél a hőn szeretett Dávid-csillagára, megpihenve Tel-Avivban, majd a kíváncsiságtól és szerelemtől vezérelve a puskaporos, kődobálós Hebron és Betlehem felé veszi az irányt, némi Dunaszerdahelyi és Fokvárosi kitérővel. A megválaszolásra váró kérdések végig ott sorakoznak a regény folyamán, mint a hovatartozás a holokauszt árnyékában, az identitás égető problémája, döntés a szerelem két fajtája között és a magyarországi antiszemitizmus megértése és azzal együtt a megélése. Gantner Ádám könyve egymás elfogadásáról szól. A merész, helyenként provokatív, tabuk sorozatát döntögető, sokakat érintő problémákat feszegető, lefegyverző őszinteséggel tárgyaló fordulatos regény más - más okokból, egyformán fontos mondanivalót tartogat zsidóknak, nem zsidóknak, fél zsidóknak egyaránt, levonva a legfőbb tanulságot: mind egyformán értékesek vagyunk, identitástól, származástól, vallástól függetlenül. „Hiába is a Janus arcom: kifelé Izrael védelmébe kelek, magamban azonban fortyogok az izraeli elnyomó politika ellen. A palesztinoknak is saját hazára, országra van szüksége, ahol békességben élnének, és nem egy rendőrállamban rettegnének mindennapos ellenőrzésnek, házkutatásnak kitéve, állandóan a gyanú árnyékában. Valószínűsíthető, hogy a legtöbb palesztin és arab nem terrorista, és nem kívánják a zsidókat és az izraelieket a tengerbe szorítani, lerohanva és elfoglalva Izrael országát. Inkább békében élnének, dolgoznának, családot alapítanának, gyermeket nevelnének, és szabadon utazgatnának a saját országukból a szomszédos, baráti országba.” „- Látod! Te meg ez alatt a pár perc alatt nőttél fel végleg, szerelmem! – duruzsolok a fülébe, és megnyugtatásul visszahelyezem a nyakába bérmálása óta viselt fakeresztjét. Alica hálától eltelve tekint rám, és némán, sírva bólint. Szavak nélkül is értjük egymást. Nem bújhatunk ki a saját bőrünkből, és nem bújhatunk a másik bőrébe. El kell tudnunk fogadni a mást - egymást. Szorosan átkarolom Alicát, átvéve gőzerővel zakatoló, megsebzett szíve ritmusát, az eddig körülöttünk ólálkodó, közénk furakodó vallási, származási különbségekről végérvényesen megfeledkezve.”