Fossét olvasva, legyen szó az esszéiről, drámáiról, rövidprózáiról vagy éppen a regényeiről, az olvasó ugyanazzal a jellegzetes írásmóddal szembesül, akár harmincöt év távlatából is. Miből áll ez a félreismerhetetlenség, ami Fosse minden írásából árad? A tekervényes és réteges szerkezetű szövegek nem annyira a stílusuk - az ismétlések, motívumok és minták: fjordok, evezős csónakok, eső, testvérek, zene - miatt egyediek, hanem sokkal inkább amiatt, ami ezekből kiderül.
Mert Fosse írói világa nem az ötletek, a provokáció miatt érdekes, sőt a korunkra jellemző témákat is kerüli, vagy csak letompított hangon jeleníti meg. Bár szövegei gyakran a halált és a lét valamiféle minimumát közelítik meg, sosem a kiábrándultság vagy a mizantrópia felől teszik ezt. Fossénél a sötétség fénylik, és mindig reményteli.
Karl Ove Knausgaard
Jon Fosse (1959) a kortárs norvég és a világirodalom egyik legjelentősebb alakja, sokan a mai Ibsenként emlegetik. Színpadi művei világszerte sikert aratnak, regényeit és verseit több mint negyven nyelvre fordították. A norvég állam által felajánlott a nemzet művészének járó és a királyi palota szomszédságában lévő Grotten az egyik lakhelye, emellett Ausztriában is él. 2015 óta dolgozik az 1250 oldalas Szeptológia című főművén, amit az idei Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron mutatnak be.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása