Kód: VI00022

A Könyvek 3. - Így szól az Úr

Nincs értékelés
€20,16
Készleten
Várható kézbesítés:
2024. 10. 28.
Kategória: Könyvek
Szerző:
Műfaj: egyéb
Kiadó: Kálvin Kiadó, 2022
Oldalszám: 613
Kötés: keménytábla, védőborító
ISBN: 9789635585168
Különleges formában vehetik kezükbe a Biblia szövegét azok, akik csak most ismerkednek a Könyvek Könyvével, és azok is, akik már jól ismerik azt. A hagyományos kiadások vers- és fejezetszámozása, valamint rövidebb szakaszai helyett nagyobb fejezetekben olvashatók a Szentírás könyvei, hogy a magunk tempójában, beosztásában, illetve nagyobb szövegösszefüggésekben olvashassuk az új fordítású Biblia (RÚF 2014) érthető, szabatos és mai magyar nyelven megszólaló szövegét. A könnyebb megértést segítik a nagyobb egységek fejezetcímei, valamint az egyes könyvek előtt olvasható rövid, tartalmi bevezetések is. A négyrészes sorozat mindegyik kötete olyan, mint egy-egy "nagyregény", amely együtt rajzolja meg Isten "nagy történetét". Ez a teremtéssel kezdődik, és Izráel, Jézus Krisztus, majd pedig az egyház történetén keresztül eljut az új teremtés csodálatos látomásáig, amelyben Isten új eget és új földet ad a hozzá visszatérő embernek. Az Így szól az Úr címet viselő, harmadik kötet az Isten üzenetét hirdető próféták írásait tartalmazza, Ézsaiástól egészen Malakiás próféta könyvéig, amely az utolsó soraival már átvezet az Újszövetséghez.

Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!

Ezt a mezőt ne töltse ki: