Írni annyi, mint elvágni a vitát. Felerősíteni a hangot, ami a fejünkben szól, hátha így elhallgat végre. Hagy aludni.
"Zenét minékünk, csak zenét!" - adta ki az utasítást Verlaine, mielőtt elvonult szarni. Úgyis ment már valami a háttérben, hát engedelmesen feltekertük a volumét. A világból ki lehet űzni a dzsesszel. Fedőzene. Foteljét senki fel nem adta, a lényegre szorítkozó tőmondatokat tud-tunk csak egymásnak átüvölteni. Megannyi meg nem értett, termékenyen félreértett nagyság. ("szopóágon ül béla")
Juhász Márió erről a házibuliról igyekszik épp hazafelé, megcsömörlötten és félálomban termé-szetesen. ("a cipőm volt a buktató") Még cseng a füle. Még a fülében cseng.
Vagy inkább erre a házibulira hivatalos, csak valamiért nem tudja elhagyni a lakást, amíg újra meg nem számolja a sarkait. Késésben van, és persze elnyomta a buzgóság. De szerencsére ismeri önmagunk felébresztésének tuti technikáját: egyetlen apró részletre kell fókuszálni min-den figyelmünket. De tényleg a legapróbbra, épp az a cél, hogy kudarcot valljunk, és visszatér-jünk a valóságba, ami onnan ismerhető fel, hogy a végtelenségig osztható. A leírására vállalko-zó minden egyes szóval lefeleződik.
Felébred. Nézi az üres papírt. Gyanakszik.
Peer Krisztián
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása