Mindig is úgy gondoltam, a költészet nemesíti, felemeli, magasztossá teszi mindazt, ami létünk velejárója, mondhatnánk lényege. Elveszettségünk mély szakadéka éppen úgy, mint a napsugaras boldogság megélése. A költészet különleges szókapcsolataival, szóképeivel túlmutat más kifejezési eszközökön. Ez adja jogosultságát is. Igazából a zene testvére. Mindkettő a valóság valamilyen esszenciája. Olyan, mint amikor a tarka pillangó a bábjából felszáll. Hasonlóan röpítik az embert egy másik világba a hangok és szavak varázsával.
A versírás a Teremtő ajándéka. A prózaíráson túl ez az ajándék esetenként engem is megtalált. Hálás vagyok érte. Lopakodva jöttek, éppen az autóban ülve vagy vonaton utazva, olykor késő éjszaka. Újjászületés élménye volt mindegyik. Így íródtak verseim, átölelve az elmúlt ötven évet. Csokorba szedtem őket, ne vesszenek el.
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása